Egy kis vidámság ebben a szomorkás időben:
Szórakozás kategória bejegyzései
Gyorsjelentés a nyárról
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Gyorsan, nagyobb esemény nélkül eltelt a nyár a Klub felett……semmi nem lett a Bátorba tervezett biciklizésből, a megismételt elsősegélynyújtó tanfolyamból és a csiri-biri tornából sem. Nem volt ( kellő számú ) érdeklődő és hogy őszinte legyek, a csiri-biri tornán kívül én sem tudtam a másik két programlehetőségre nagyobb hangsúlyt fektetni a szervezést illetően.
2009. február óta tartósan (előreláthatólag évekig) helyettesítek.
Kelemen Zsuzsi szerint késő délutánonként az iskolaudvaron gyűltek össze, ahol a gyerekek a hőség miatti szobafogságukból szabadulva kedvükre szaladgálhattak. Ott tartottak „klubfoglalkozást”….
A júl. 4-i falunapi játszóház nagyon népes és népszerű volt – és semmi nem tűnt el a nagy zsibongásban, amitől azért egy kicsit tartottam.
Sulyokné Kati néni krepp papírból virágok készítését vállalta mint szolgáltatást .
Rácz Sabine és szomszédasszonya készítették el végül egy nagy lepedőre a „Játszóház” feliratot, s ő, valamint Papp Mercédesz és Sipos Jennifer voltak a „felügyelők” a játszó gyermekek ( és szülők!) felett. Fotót mellékelek.
A kunbábonyi közösségi képzésre egy másik programmal való ütközés miatt nem tudtam elmenni.
A nyár folyamán a lakossági ruhaadományok jöttek.-mentek, de egyéb adományok is érkeztek:
Bölcsikné Marika bagólyuki anyukától használt varrógépet kaptunk. Felújítás után kisebb javítgatásokat el lehetne vele végezni. Majd hirdetem.
Bajzátné Amarilla szoptatós párnát ajándékozott nekünk, amit szükség szerint kölcsönzünk.
Többen is kölcsönöztek könyvet, Nők Lapja újságokat a Klub készletéből.
Hanusné Joó Timi anyósáék nekünk adták a használt heverőjüket 2 fotellal. Jó lenne rájuk valami, hogy a huzatot védjük..
A napokban Csuhai Péter szarvaskői KÖZTÁMHÁLÓ-társunk hollandiai ismerősét és családját fogadtam, akik játék –és használati tárgy adományt hoztak nekünk. Ígéretet kaptunk további adományokra is.
Pályázati pénzből a Polg. Hivatal számítógépes tanfolyamot szervezett a lakosságnak az iskolában több turnusban. Nem tudom, végül kik mentek el – én a magam köreiből mindenkit biztattam, használja ki az ingyenes lehetőséget.
A Polg. Hivatal pályázatot készül benyújtani a lakossági egészségmegőrzés/fejlesztés témájában – „nagy falat” lesz a falu egészségtervének elkészítése. Ki tudja, hogy kell azt csinálni?
Tervezgetem egykori pesti adományozónkkal, Csapó Idával való találkozásunkat: hogyan gazdagodjunk meg? – de először is: honnan kellene a tanfolyamra pénzt szerezni?
Ujabb igény mutatkozott a jóga tanfolyamra, amit 2009. szept. 16-án indítunk.
A hastánc tanfolyam indítása kellő számú jelentkezés híján még mindig várat magára.
Nem tudom, mennyiben tudjuk tartani az éves klubprogram tematikáját……..
¼ év múlva újból jelentkezem…….addig is szép napokat kívánok!
Király Katalin védőnéni
Csiri biri torna Csehiben
2009. július 29-re Csiri-biri gyerektornát szervezett védőnénink.
Bővebbet ezen az oldalon találtok : www.csiri-biri.hu
A helyszín az Egercsehi Baba-mama Klub játszószobája. 1-3 éves korig szeretettel várunk kisgyerekeddel!
A részvétel önköltséges: 1000 Ft/alkalom + a foglalkoztató útiköltségét szétdobjuk a résztvevők között.
Egy hosszú beszámoló, avagy mi történt március óta
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Márc. 7-e óta „sok víz lefolyt a Tiszán” – is. Azóta nem jelentkeztem magunkról szóló beszámolóval.
A Klubunkat segítő Közösségi Kezdeményezéseket Segítő Hálózat (KÖZTÁMHÁLÓ) kérésére időszakonként hírt kell adnunk magunkról ( most is aktuális ) így „két legyet ütök egy csapásra”.
Valentin napon Hanusné Joó Timi vezetésével általa „előgyártott” szívecskéket festegettünk –közben jót beszélgettünk. Örömére Timi munkába állt –végre! – de így nem tud olyan aktívan részt venni a klubéletben, mint eddig tette. Azért én is örülök, hogy sikerült elhelyezkednie.
Bekapcsolódtunk a „Főzzünk játszóteret!” akcióba. Továbbra is folyamatosan gyűjtjük/gyűjtik nekünk faluszerte a Delikát ételízesítő tasakjait – jó lenne megnyerni egy ragyogó játszótéri felszerelést Egercsehinek!
Köszönöm Kelemen Zsuzsinak, hogy rendszeresen postázza a tasakokat, bár mondtam Neki, el tudnám küldeni a Védőnői Szolgálat postájával is, de nem hozza…….továbbá köszönöm neki és a férjének, hogy a Baba Mama Klub részére felajánlottak egy használt, de működőképes számítógépet. A Polgármesteri Hivatalban eljárok az ügyben, hogy a Klubba is beköthető legyen az internet, ill. hátha akadna egy kis asztalka is a gépnek.
Ehhez kapcsolódik az a hír, hogy a Hivatal pályázaton nyert pénzből a nyár folyamán alapfokú számítógépes ismeretek elsajátítására indít képzést – klubtagoknak is!
A magbörze csere-bere magjai remélhetőleg szépen kicsíráztak, növekednek. Mit szólnátok, hozzá, ha elmennénk egymáshoz veteményes -és virágoskert-nézőbe? Ha nem, engedelmetekkel szívesen lefényképezem kinek-kinek a kertjét és feltesszük a honlapunkra…..
Nemrég voltam Egerben egy gyönyörű kertben a Nyitott Kertek kezdeményezés kapcsán. Hogy mit lehet kihozni egy öreg házból némi hozzáértéssel és a növények szeretetével?!
Ősszel is szervezhetnénk csere-berét (esetleg gyümölcsfákkal is). Tavaszra megtanulhatnánk a gyümölcsfák oltását, metszését.…..ki ismer ehhez értő embert a faluban? Természetesen kérni fogom a bátori Orsi szaksegítségét.
A hastánc tanfolyam résztvevői létszáma nem akar összejönni…….
Viszont csökkenő létszámban, de folyamatosan megy a jóga tanfolyam! Tartsatok ki!
5 felnőtt és egy gyermek részvételével sikeres elsősegélynyújtó tanfolyamunk volt az egri városi Vöröskereszt munkatársának, Gortváné Ibolyának vezetésével. Úgy tervezzük, hogy a nyár folyamán, hogy ne unatkozzunk nagyon, még szervezünk egy kurzust.
Folyamatban van a szintén egri „Csiribiri torna” Csehibe való szervezése is. A 40 perces foglalkozáson a mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, sok-sok dalt és mondókát alkalmaz a szakember, Molnár B. Tünde (ez önköltséges lesz!).
Megemlékeztünk a Víz Világnapjáról.
Március végén Egercsehibe vártuk a KÖZTÁMHÁLÓ környékünkön működő civil csoportjainak képviselőit az esedékes munkamegbeszélésre.
Szőnyeg-és játékadományt kaptunk a szúcsi óvodából, valamint Tőkés Verától újabb könyveket és újságokat, amit kölcsönözhettek is!
A KÖZTÁMHÁLÓ csapat egyik tagjának, a szarvaskői Nahóczky Lászlónak köszönhetően faanyag adományhoz jutottunk, amiből a Hivatal asztalosa, Suhaj Ernő három mutatós virágládát készített. Még Egercsehi nevét is belevéste/égette!
Így nem volt hiábavaló átteleltetni a csehi falui Vargáné nagymamától ősszel kapott muskátlikat – amit Rácz Sabine és Hanusné Timi ültetett el.
Volt egy „titkos” virág -adományozónk is – talán a „zöldséges” Kata?
A „húsvétolásra” kevesen jöttetek el. Róza nénink és Kati nénink finom kaláccsal, festett tojásokkal gyönyörűen feldíszített aranyeső ággal készült – Timi is a festésre váró gipsz-tojásokkal…..beszélgettünk, ettünk-ittunk, recepteket cseréltünk.
Úgy látszik, Varga Marci jól érzi magát nálunk – örömünkre egyre gyakrabban jönnek! Rimán Blanka is nehezen indul haza a Klubból……Ficzere Móni Ágikával elmaradt….
Róza néni vezetésével és ötletei alapján megemlékeztünk a Költészet Napjáról. Ki-ki elmondta kedvenc versét, megzenésített verseket hallgattunk, és ki énekelte, ki dudorászta azokat.
Csákné Orbán Mária logopédus is gyakori vendég körünkben. Be-benéz, ha van egy kis ideje. Egy alkalommal marasztaltuk, beszéljen nekünk a beszédfejlődésről/fejlesztésről.
Anyák napja alkalmából nem készültünk különösebben. Beszélgettünk: milyen anyának lenni, milyen kapcsolatban vagyunk az édesanyánkkal?
Április végén Csapó Ida (www.gazdagnok.hu)adományozónk és lánya Estee (www.guglisagok.hu) illetve körzeti megbízottunk Kovács Csaba jóvoltából újabb adomány érkezett Budapestről.
Elhatároztuk, hogy a Falunapon fotókat készítünk a „klubosokról” és köszönetképpen elküldjük neki ( Idának).
A júl. 4-i Falunapra azt a program-ajánlatot tettem a Polgármester Asszony felé, hogy a Klubunk játszóházzal és Kati nénink vezetésével kézműves foglalkozással készül.
Már készül a Falunapon bennünket „hirdető” JÁTSZÓHÁZ felirat (Zsuzsi hozta a lepedőt, Timi rajzolta a betűket, s aki érte, rongyokból kivágta őket).
Van sok WC papír gurigánk – abból mi legyen?
Szintén van sok, adományból megmaradt és már senkinek nem kellő ruhanemű is – s abból mi legyen? Nem szeretném kidobni, elégetni stb. őket.
Ki ér rá a nyár folyamán, hogy nyári szabadidős elfoglaltságokat szervezzünk a gyerekeknek? (6 éves korral bezáróan gondolom…..).
Egyszer átbiciklizhetnénk Bátorba is Orsiékhoz……várom a nyári program-ötleteiteket!
Pályáztunk, de nem nyertünk a „Bababarát terület” címre. Ez a szoptatás rangjának emelésén túl egy kis pénzt is hozott volna, amivel a Klubban lévő „szoptatós sarkot” tehettük volna bensőségesebbé, ill. lehetőség lett volna az orvosi váróban is egy „szoptató/pelenkázó sarok” kialakítására.
Az 1. KÖZTÁMHÁLÓ Fesztiválnak Pétervására adott otthont e hétvégén.
Klubunkból Kelemen Zsuzsi és Kálmi, Hanusné Timi és Bence, Kisné Balog Ildikó gyógyszerész és jómagam vettünk részt. A civil csoportok jellegük szerint kulturális műsorral készültek – a mi gyermekeinknek ebéd-és alvásidő következett, így nem sokáig maradtak – de azért a kommandósokat mégis sikerült kivárnia Bencének….
Sajnos az időjárás sem volt igazán kedvező. Mi álltuk a „sarat” Ildikó gyógyszerésznővel: szorgalmasan néztük/mértük a páciensek vércukorszintjét és vérnyomását, biztatva őket arra is, hogy ne dohányozzanak és menjenek el nőgyógyászati rákszűrésre!
Majd jelentkezem…
……szép napokat kívánok!
Kati védőnéni
Ott leszünk a Köztámhálón
Közben a képek is megérkeztek:
Köztámháló fesztivál Pétervására 2009 |
Értesítünk mindnyájatokat, hogy a Klub részt vesz a Köztámháló (mi ez?) fesztiválon.
Helye: PÉTERVÁSÁRA Sportpálya
Ideje: 2009. június 6. szombat
Programok:
10:30 Ünnepi megnyitó
10:35 Életút labirintus
11:00 Pétervásárai óvodások tánccsoport
11:15 Hevesaranyosi gyerekek hip-hop tánc
11:20 Szarvaskői néptánccsoport
11:40 Pozsikné Róza néni Egercsehiből bányászdalokat énekel
11:50 Hevesaranyosi gyerekek cigánytánc
11:55 Hastánc bemutató
12:00 Ebéd 13:30-ig folyamatos, Gulyásleves : 600Ft/fő, Büfé folyamatosan.
12:30 Karate bemutató
12:50 Kerékpáros ügyességi bemutató
13:10 Rendőrségi bemutató, motoros , kutyás
13:40 Air soft bemutató
14:00 Kerékpáros ügyességi verseny
14:30 Massige zenekar
20:00 Retro buli
Közben folyamatosan a sátraknál:
Egészségsátor: vércukorszint és vérnyomásmérés (Ildikó gyógyszerészünk és Kat védőnénink)
Drogprevenciós sátor
Teasarok-gyógynövény bemutatóval
Elsősegélynyújtó bemutatósátor
Mini-busz: kreatív játszóház
Mindenkit szeretettel várunk, de tényleg!
Babaszépségverseny!!!
Értesítést kaptunk egy internetes babaszépségversenyről, amire május 20-ig lehet nevezni a baba fotójával.
Főzzünk a játszótérért!
Reklám ide vagy oda, végre egy épkézláb kezdeményezés a delikát8-tól, 8 játszóteret sorsolnak ki a rajongóik között az országban. Sajnálattal vettük észre, hogy Egercsehiből még egyetlen vonalkód se érkezett, habár használható játszótér már évek óta nincs…
Akkor tehát ezúton kérünk minden háziasszonyt, hogy legyen szíves Delikát8-at használni, a csomagolását megőrizni, mert a begyűjtésről hamarosan gondoskodunk!!!
Mindet a játékról itt: delikát8
Ott voltunk az “Ovis” bálon…
A képek között most sem válogattam, ilyenek lettek: (Kattints a képre)
Ovisbál 2008 |